2013 augusztus: Balaton

2013. augusztus 20-i túl rövid hétvége a Balatonon

 

1. nap

DSCF8500Reggel 6:30-as indulással vágtunk neki a nem kevesebb, mint 168 km-es távnak. Az oda út zökkenőmentesen ment. Balatonakarattyára érve a kempinget olyan irányból sikerült megközelítenünk, ami bicajjal kicsit nehézkesebb volt, főleg a cuccaink miatt, mivel egy erdős úton indultunk el, ami a kemping előtt lépcsős lett, így szép komótosan sikerült letologászni a bicajokat. A bejárat előtt láttuk, hogy iszonyatosan sok az ember, így megfordult a fejünkben, hogy tovább megyünk egy kicsit, de mondták, hogy most mindenhol ez a helyzet. Így aztán mégis itt maradtunk, de egyetlen olyan hely volt, ahol elfért a sátrunk, ott meg olyan puklis volt a talaj, mintha az Alpok tetejére állítottuk volna fel. Persze maga a sátorállítás sem volt egyszerű. Fruzsi előtte kölcsön adta a sátrat a barátnőjének, ami úgy került vissza, hogy a cölöpök hiányoztak, persze ezt mi otthon nem néztük meg indulás előtt, így aztán itt szenvedtünk 4 darabbal, hogy hova lenne érdemes leszúrni, hogy este ne boruljon ránk, valamint ha egy kicsit nagyobb szél van, akkor ne fújja el az egészet. DSCF8502Ezt követte a fizetés, de készpénz nem volt nálunk, így kártyával akartam fizettem, de az egész rendszer le volt terhelve. Abba maradtunk, hogy majd később újra megpróbáljuk. Gondoltuk, hogy elmegyünk addig vacsizni, de minden zárva volt már 8 körül. Búsan baktattunk visszafelé a holt sötét utcákon(mert világítás nem volt, de a kempingben sem), mire a kemping bejáratánál Fruzsi bokája kibicsaklott, mert nem látta h vége a betonnak, és 10 centivel lejjebb van a föld. A bokája rendbe is jött, ám a bal térdéről lejött az összes bőr, mert azzal sikeresen a betont súrolta. Így hát mindkét lábára bicegve besétáltunk a kempingbe, hogy kimossuk a sebet. Utána végre sikerült fizetni is, majd inkább ettünk a sátorban pár falatot, és lefeküdtünk.


 

2. és 3. nap

Reggel ahogy felébredtünk szedtük is a sátorfánkat, hogy minél hamarabb elhúzhassuk innen a csíkot. Kitaláltuk, hogy eltekerünk Balatonfüredre, ott strandolunk egy jót, közben pihenünk, és este folytatjuk a tekerést a melegrevaló tekintettel. Ebből az lett, hogy körülbelül 10km/h-s sebességgel tudtunk csak haladni a sok ember, és kocsi miatt. Ahogy elértük a strandot láttuk, hogy ebből a tervünkből sem lesz semmi, mert egy négyzetméternyi hely sem volt. DSCF8525Mentünk tovább, mendegéltünk, Tihanynál is ugyanez volt a helyzet, mire aztán fogtuk magunkat ötkor, és nem érdekelt minket, hogy hol lehet vízbe menni, hol nem, ahol alkalmasnak találtuk, oda lecuccoltunk az út mellett. Az is fantasztikus volt, úgy csúsztak a kövek, h mire bejutottunk a vízbe 5 méternyire, már mindkettőnk talpa tiszta seb volt. Eldöntöttük, akkor menjünk ki innen, és pihenjünk. Csak sajnos épp nem voltunk álmosak. Így aztán 8-kor elmentünk kajálni, aztán tízkor elindultunk Balatonboglárra. Tök jó volt, semmi forgalom, kellemes hűvös, egy darabig jól is haladtunk, ám kezdett egyre hidegebb lenni, majd valamiért alig haladtunk. DSCF8535Fruzsi hajnali háromkor már ajánlgatta, hogy keressünk egy alkalmas helyet, és aludjunk egyet, de mondtam, hogy még menjünk egy kicsit. Háromnegyed négy körül már én is eléggé álmos lettem, így aztán nem foglalkoztunk vele, hogy ki látja vagy ki nem, leterítettük a polifoamokat, belebújtunk a hálózsákba, közben megbeszéltük, hogy ez így nem lesz jó, menjünk inkább haza. Így feküdtünk hát a főút mellett egy növénykert előtti kis placcon csumára hálózsákba bugyolálva. Ahogy világosodott fel is ébredtünk, de még egy ideig nem másztunk ki a hálózsákból, mert nagyon fáztunk, és minden tiszta víz volt. Én hamarabb kimásztam, de Fruzsinak még kellett egy félóra könyörgés. Eltekertünk  (mint két hulla)  Badacsonyba, ami 10 km-re volt, és felszálltunk az első pesti vonatra. A vonaton észrevettem, hogy nincs meg a bukóm, rögtön gondoltam, hogy az állomáson maradt. Beszéltem a kalauzzal, aki megadta az állomás telefonszámát. Rögtön fel is hívtam őket, hogy valószínűleg az állomás előtti padon felejtettem, ahol meg is találták. Amire nem számítottam az az, hogy nem teszik fel nekem a következő vonatra, hanem menjek majd vissza, és ott átvehetem. Persze a nevemet sem kellett megmondanom, hogy esetleg tudják kié a bukó. Budapestre érve átszenvedtük magunkat az állomáson, majd áttekertünk a nyugatiba, onnan pedig hazavonatoztunk.