Fruzsi

DSCF2150Rövid történetem:
A nevem Hojsza Fruzsina. Kiskunfélegyházán születtem, de a szegedi Radnóti Gimnáziumba jártam, majd most szegedi orvostanhallgatóként töltöm napjaim.
Bicajozni mindig is szerettem, bár mint minden kezdet, ez is nehezen indult, hiszen ötéves koromban el is törtem a karom tanulás közben. Viszont a lelkesedés megmaradt! Komolyabban tekerni 2 éve kezdtünk el Karcsival. Valójában úgy indult az egész, hogy mindenféle otthon összepakolt százezer éves bicajokkal mentünk egy-egy közeli településre, aztán eközben megjött a kedv, és mindig még többet akartunk menni. Rájöttünk, hogy teljes a szabadság, és saját erőnkből juthatunk el gyakorlatilag bárhova. 2011 nyarán egy forró napon letekertünk 120 km-t egy puch kerékpárral, meg egy 26-os mountain bike-kal, és talán ez volt a „sorsfordító”. Kitaláltuk, hogy a következő nyáron csinálunk valami nagy túrát, persze előtte beszerzünk ahhoz alkalmas túrabringákat. Így lett Karcsinak Gepidája, nekem meg KTM-em. Évközben is eljártunk, meg ha kevéske időnk engedi (mert azért orvosin nem egyszerű elszakadni a könyvektől), akkor mostanában is eljárunk hétvégente egy kicsit megmozgatni magunkat.
Én személy szerint mérhetetlenül imádok bicajozni, de a legjobban úgy, hogy hátul ott van 25-30 kg csomag. Az a hangulat csodálatos… Amikor csak megyünk, senki nem mondja meg, hogy mit hogyan merre, csak úgy nagyjából követjük a tervet. Ez az igazi szabadság. Gurulni a hegyről, feltekerni a hegyre, úgy hogy közben néha a pokolba kívánok mindent, mert ömlik rólam a víz, és már nem kapok levegőt. De utána, amikor feljutok, akkor az a „megcsináltam!” érzés. Na az leírhatatlan. Nem mellesleg nagy természetrajongó vagyok, szóval imádom nézni az erdőt, az őzeket, nyulakat, növénykéket, találgatni, hogy ami elszállt felettünk vajon bakcsó-e vagy valami számomra beazonosíthatlan bakcsóutánzat. Jó megállni, és leülni a földre, és nézni a hangyákat, miközben a 2-3, farkaséhségemet csillapító szendvics morzsáival szaladgálnak. Vagy padon ülve nézni a falu népét, amikor például a szemben lévő házban éppen szülinapra készülnek. Az emberek kedvessége határtalan, amikor például bizonyos falvakban elzárják a közkutakat, és mégis segítenek a kis híján szomjan haló bicikliseknek. Ha kell, befogadnak, ha kell meghívnak ebédre, üdítőre. És utunk során megismerünk olyan személyeket, akik csodálatosak, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Minden túrával gazdagodunk, legyen az 3 napos vagy 3 hetes, számtalan tapasztalatot szerzünk, és természetesen izgalmakkal is tele van (például jön egy csattogós vihar, ami miatt órákig nem tudunk haladni, és ránk sötétedik). És jó érzéssel tölt el a sok segítség, amit kapunk, akár néhány kedves szó formájában is. No meg egész évben a nagy nyári túrát várjuk, arra gyűjtünk, és vásárolunk. Még tervezni, álmodozni is tök jó, mert egy kicsit azzal is bejárom a helyet.
A biciklizés mellett hobbim még a bakancsos túrázás is. A kettő között nincs nagy szakadék, általában össze is szoktuk kötni őket. Akkor érzem igazán jól magam, ha minden civilizációtól távol vagyok. Például egy hegygerincen egészen kellemes. Kár, hogy Magyarországon nem lehet vadkempingezni, mert például Romániában a legtutibb helyek a vadonban vannak a medvék közt.
Na de egy szó mint száz, lételemem a túrázás, és ezek mellett persze nagyon nagyon várom már, hogy nőgyógyászként praktizálhassak a végeláthatatlan egyetemi évek után. Az orvosságot legalább olyan komolyan veszem, mint a túrázást, tehát semmi félnivaló nincsen! Mind a kettő hivatás.